Mentovics Éva: Köszöntő

Versek gyerekeknek, Mentovics Éva: Köszöntő
Versek gyerekeknek



Mentovics Éva: Köszöntő

Versek gyerekeknek

Amikor az első napon
iskolába léptem,
öltözködni, cipőt fűzni
Ő segített nékem.

Ő tanított betűt írni,
s elolvasni őket.
Elültettünk néhány magot,
s lestük, amint nőnek.

Így nőttünk fel mi is szépen,
mint kicsinyke hajtás,
s így lett a sok idegenből
jó barát, és pajtás.

Napról-napra táplált minket
mosollyal, tudással.
Megtanított arra is, hogy
törődjünk egymással.

Lerakta az alapokat –
erős legyen várunk.
Építgessük egyre följebb,
s a tudásra vágyjunk.

Hisz az élet viharában
az a vár áll legtovább,
amelyiknek jó stabilra
építették alapját.

Megtanultuk, amit tudunk,
az sohasem vész el
a sok tudás, legyen fontos –
ne érd be kevéssel!

Bölcs szavai elkísérnek,
bármerre is járunk.
Szeretettel köszöntünk (búcsúzunk) most –
tanítónk, tanárunk.



Mentovics Éva: Köszöntő

Versek gyerekeknek



Versek gyerekeknek:

Versek gyerekeknek, gyerekversek, rövid versek gyerekeknek, téli vers, tavaszi vers, , nyári versek, őszi versek, születésnapi versek gyerekeknek, Mentovics Éva versei iskolásoknak. Mentovics Éva versek, Mentovics Éva versei, Mentovics Éva.