Vesztergom Andrea: Kistestvérem született
Nem is olyan régen volt,
hárman éltünk: egy család. Apa, anya dolgozott, s én voltam az iskolás.
Egyik napról a másikra
történt az a furcsaság,
gólya szállt a házunkra,
s itt hagyott egy kisbabát.
Mégsem értem, hogy lehet,
talán tudja majd anya,
gólya hozza a gyereket,
labda mégis a hasa!
Azt mondják, a kistestvérem,
Elhiszem, ha akarom,
mit szeressek, na de kérem,
egy ordítozó csomagon.
Feje piros, haja kevés,
ezer pici ránc a bőre,
nem érdekli csak az evés,
aludni sem lehet tőle.
Ráadásul nagymamával,
kinek szeme fénye voltam,
alig játszom mostanában,
a kiságyhoz rohan nyomban.
Rá mosolyog minden felnőtt.
dicsérik a rokonok,
nézik mint egy főszereplőt,
én meg sehol sem vagyok.
Egyre azon elmélkedém,
vajon anya mit is szólna,
hogyha holnap megkérném,
Vigye vissza őt a gólya.
Hol is van a gyerekszoba?
Utoljára meglesem.
S elámultam, mert a baba
rámmosolygott kedvesen.
Millyen apró s nem is csúnya,
kicsi keze integet,
Próbájuk meg mégis újra,
s jó testvéred lehetek.
Vesztergom Andrea: Kistestvérem született
