Kiss Réka: Nyolc év emlékére
Hosszú volt az út, amit eddig megtettünk,
örökre szóló barátokat, de vad ellenséget is leltünk.
Néha pokolra kívántam őket, de most,
hogy velük utoljára itt állok,
nem tudok miért haragudni rájuk.
Klikkekből állt biz az osztályunk.
Volt, hogy kihúzó tagot addig száműztünk,
míg egyik nap, hoppá! Nem jött suliba velünk.
Barátok nélkül halálra vagyunk ítélve,
még ha ők téged néha porig alázva, sárba döngölve
tanítanak is a nagybetűs életre.
Voltak idők, mikor együtt kergetőztünk a ligetben,
ma már egymás csókját lessük, várjuk,
szerelmi háromszögekből is voltak már kacifántok.
S már előre hiányzik a sok csínytett,
gonoszságok, amiket igazgató intett.
Még a nevünket sem tudta sohasem,
pedig visszatérő látogatók voltunk, noha nem
velejéig romlott utcagyerekek vagyunk főben,
csak rosszat tettünk rossz helyen és rossz időben.
Mondhatom… mindig jó hírünk volt a nevelőiben,
főleg, mikor ofő-ellenes klubot hirdettünk iwiwen.
A napközis évek voltak igazán kellemesek,
no meg a soha vissza nem térő incidensek.
Az udvaron fújt a szél, tél vala,
a góré fejében ocsmány volt a sapka,
a mellettem ülőnek halkan súgom oda:
– Te, ezt vajon melyik kukából túrta?
Legnagyobb döbbenetemre persze meghallotta.
A szél viszi a hangot. Soha nem gondoltam volna.
No és természetesen ott a matekóra,
mikor a deltoid némelyünknek paralelogramma.
A teljesítmény jele nekünk volt,
s egyszer volt, hol nem volt…
– Jambus vagy trocheus?
– Ez, kérlek, ütemhangsúlyos!
Kémiai értelemben a konyhasó
volt már számunkra nagyon maró.
Nacéel vagy hácéel?
Mindenki meg akar halni, azt hiszem.
Történelmen is erőlködtek a tanárok:
– Fiam, drágám, kik voltak, munkások é…
– És állatok! – röhögés morajlik az osztályon.
Az Appeninekkel tagolt olaszon,
államformakérdésben gyötrődik a felelő,
s hátulról súg neki egy nagymenő,
ezen felbuzdulva mondja ő:
– Csizmaforma, tanárnő!
Minden évben kiosztjuk az oktatói-citromot,
ez évben nagyon mélyen az ének hagyott nyomot.
Pályázattal pár éve ablakcserét nyertünk,
szerencse, különben már nyakunkba szakadt volna üvegük.
Informatika, nem is tudom miért ez a neve,
egy illemtanórához inkább illene.
Aki hétvégén nem aludt eleget,
hétfőn második órában megteheti, nyugodt lehet.
A kirándulásokon (még ha konzervatívak is)
a társaság hozza a formáját, az oda-vissza útnál jobb nincs.
Sorolhatnám mindezt még kerek nyolc évig,
hogy az együtt töltötteket elregéljem végig.
De az élet nem áll meg, nincs annyi időm,
vár a változás, megannyi öröm.
Négy szóval, semmi mással nem búcsúzhatok:
Mindannyian nagyon hiányozni fogtok.
Kiss Réka: Nyolc év emlékére
