Romhányi József: A RÓKA ÉS A HOLLÓ (TÉMA ÉS VARIÁCIÓK)
Róka és a holló,
Megírta Aesopus
Mindannyiunk elõtt ismerõs ez opus.
Mégis elismétlem e témát pár szóval,
Majd megtoldom néhány variációval.
A TÉMA
Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán,
csõrében jó nagy sajt, fogyasztásra várván.
Arra kószált búsan a ravaszdi róka,
Ki nem jutott sajthoz fagyosszentek óta.
Hogy a fára nézett, elszállt komor kedve,
felujjongva tört fel mohó gyomornedve.
És szólt álnok bájjal: - Tollad ó be ékes,
hogy madárkirály légy, régen esedékes!
És a neved „Holló”, oly olvadó-omló.
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.
A dícséret szép szó, ámde a bírálat
már olyasvalami, mit ki nem bír állat.
Így hát a holló, hogy meggyõzze a dõrét,
vad rikácsolással tátotta ki csõrét.
A sajtja lehullott, erre várt a róka,
ezúttal elnyerte tetszését a nóta.
ELSÕ VARIÁCIÓ
A róka szájában egy jó darab rokfort.
Megette a felét, de már az is sok volt.
Komoran ült ott fenn a holló a hársfán,
s megakadt a szeme mesebeli társán.
Nosza õ is rögtön ravaszkodni kezdett,
fondorkodott, tervelt, s az eredmény ez lett:
Ha ez nem ismeri Aesopus meséjét,
megadta a sors a sajtszerzés esélyét.
És máris megszólalt, cifra ódon módon:
- Ó rókám, ne hidd, hogy tán csak gúnyolódom!
Királyi palástnál szebb vörhenyes bundád,
le is nyúzzák rólad, mielõtt megunnád,
mégis tekintélyed csorbítja a szégyen,
hogy hangod megcsuklik fenn a magas cé-ben.
Rókánk e sértésre tágra tátva száját,
cáfolatul tüstént üvöltött egy skálát.
De meg kell jegyeznem errõl az esetrõl,
hogy a sajt a fára azért nem esett föl.
MÁSODIK VARIÁCIÓ
Fenn csücsült a holló,
falt sok pusztadõrit,
annyi maradt mégis,
majd lehúzza csõrit.
Lent a rókánál egy jó nagy ementáli,
de már falánk gyomra kezdett ellenállni.
Hogy látta a hollót ez a megcsömörlött,
- Brr, még egy sajt! - morgott - Vigye el az ördög!
- Hogy vagyunk? - szólt oda a holló ásítva,
s a sajt lehullott a selymes pázsitra.
- Fujj, vidd el! - nyöszörgött undorral a róka,
s amit tett, azóta nevezték el róla.
HARMADIK VARIÁCIÓ
Éhesen gubbasztott hollónk a hárs ágán,
s töprengett az idõk változandóságán.
Éppen arra kószált a bús, sovány róka.
Sajtlikat sem evett húshagyókedd óta.
Meglátva a hollót, könnyesen sóhajtott:
- Mit ér ravaszságom, ha neked sincs sajtod ?
- Nincs - felelt a holló. - Rég nem ettem sajtot,
viszont dalolhatok, hogyha úgy óhajtod.
Tudom, kedvedre volt múltkor is az ének.
- Sajttal! - szólt a róka. - Így kell a fenének!...
NEGYEDIK VARIÁCIÓ
Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán.
Csõrében trappista hivalkodott sárgán.
Jött az éhes róka. Látta, hogy a helyzet
megegyezik azzal, mit Aesopus jelzett.
Szólt hát álnok bájjal: - Tollad ó be ékes,
hogy primadonna légy, régen esedékes!
És neved! Hallga, hogy leng lágyan: holló!
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.
De hiába várta a ravaszdi róka,
hogy sajtesõt hullat majd a holló-nóta.
Mi volt eme nem várt, különleges, ritka,
szerény, józan, okos hallgatásnak titka?
Nem hajszolta dicsvágy? Sem nagyzási hóbort?
Nem!... Az igaz viszont, hogy fehér holló volt...
ÖTÖDIK VARIÁCIÓ
Fenn a hollócsõrben egy szép kicsi kvargli.
Gondolta a róka, jó lesz kicsikarni.
S bár az aesopusi helyzet elétárult,
csak felnézett szótlan, ácsorgott és bámult.
Bámult sóvár szemmel, csendben, pedig tudta,
ravasz hízelgéssel könnyen sajthoz jutna.
A holló csak várt, várt odafenn a hársfán,
szeme kérdõn függött mesebeli társán.
Mért hallgat a holló? Mért nem szól a róka,
holott más a szokás kétezer év óta?
A róka néma volt, a holló meg süket.
- Kérem elnézésüket...
Romhányi József: A RÓKA ÉS A HOLLÓ (TÉMA ÉS VARIÁCIÓK)