Juhász Gyula: Este az Alföldön
Az alkony kéken hamvazó ködében
most térnek nyugovóra mind a házak,
a csöndbe bámulnak komoly fehéren,
s tetőiket lehúzza az alázat.Az ablakok kis, vaksi fénnyel égnek,
– öreg parasztok néznek így az éjbe –
és lecsukódnak jó korán e fények,
s virraszt tovább az udvar jegenyéje.Mint régi csősz, dúdolgat egymagában,
s a csillagokba nyújtózik didergőn,
alatta boldogabb a tyúkok álma,
s ha elszundít, hát ő is egy az erdőn.Az országút elindul bandukolva
az éjszakában, tornyokat keresve,
fáradt utast és aranypénzt a porba,
s egyszer csak eltűnik a végtelenbe.
Juhász Gyula: Este az Alföldön