Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez
Főldiekkel játszó
| Égi tűnemény, |
Istenségnek látszó
| Csalfa, vak Remény! |
Kit teremt magának
| A boldogtalan, |
S mint védangyalának,
| Bókol úntalan. |
Síma száddal mit kecsegtetsz?
| Mért nevetsz felém? |
Kétes kedvet mért csepegtetsz
| Még most is belém? |
Csak maradj magadnak!
| Biztatóm valál; |
Hittem szép szavadnak:
| Mégis megcsalál. |
Kertem nárcisokkal
| Végig űltetéd; |
Csörgő patakokkal
| Fáim éltetéd; |
Rám ezer virággal
| Szórtad a tavaszt |
S égi boldogsággal
| Fűszerezted azt. |
Gondolatim minden reggel,
| Mint a fürge méh, |
Repkedtek a friss meleggel
| Rózsáim felé. |
Egy híjját esmértem
| Örömimnek még: |
Lilla szívét kértem;
| S megadá az ég. |
Jaj, de friss rózsáim
| Elhervadtanak; |
Forrásim, zőld fáim
| Kiszáradtanak; |
Tavaszom, vígságom
| Téli búra vált; |
Régi jó világom
| Méltatlanra szállt. |
Óh! csak Lillát hagytad volna
| Csak magát nekem: |
Most panaszra nem hajolna
| Gyászos énekem. |
Karja közt a búkat
| Elfelejteném, |
S a gyöngykoszorúkat
| Nem irígyleném. |
Hagyj el, óh Reménység!
| Hagyj el engemet; |
Mert ez a keménység
| Úgyis eltemet. |
Érzem: e kétségbe
| Volt erőm elhágy, |
Fáradt lelkem égbe,
| Testem főldbe vágy. |
Nékem már a rét hímetlen,
| A mező kisűlt, |
A zengő liget kietlen,
| A nap éjre dűlt. |
Bájoló lágy trillák!
| Tarka képzetek! |
Kedv! Remények! Lillák!
| Isten véletek! |
Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez