Börcsök Mária: Az állatiskola előtt
Még figyelnek mindahányan bent az Állatiskolában,
de odakint bokron, ágon, földön, vízen, szalmaszálon
a szülők már gyülekeznek, toporognak, beszélgetnek.
– Az én fiam színötös lett, büszkélkedik a vörösbegy.
– Jó magának – sír a majom -, nekem bezzeg sok a bajom,
mert a fiam mindent másol szomszédjáról, a szamárról.
Ha a bagoly mellett ülne, dolgozata sikerülne.
– A fiának ki a párja? – Azt hiszem, a kánya lánya.
– A kányának nincsen lánya, csak egy fia van: Habakuk,
De arról is kisült, hogy kakukk.
– Mondják – kérdi közbelógva egy goromba pók apóka -,
miért dicsérik folyton pontyot, miért kap mindennap jó pontot?
– A ponty csendes, nincs vele baj, hírlik, nem sok vizet zavar.
– Hát a hörcsög, az is csendes? – Csendes, csendes, csak nem rendes.
Elhagyja – súg az őrgébics – még a pofazacskóját is!
– A maga lánya milyen, hiúz? – Jó kislány, csak sokat fiúz.
– Ejnye, ejnye. Én nem hagynám, hogy fiúval járjon hangyám.
Mikor a tücsökkel láttam, rögtön jól potrohon vágtam.
– Helytelen – feddi a mókus, aki ismert pszichológus.
– Ön is járkált épp eleget, míg megismerte a legyet!
– Ó, a légytől rég elváltam, folyton bent ült a lekvárban.
– Mókus úr, az én gyerekem, egyetlenegy kis egerem,
úgy szorong az iskolába, ha a tanító nénit látja.
Nem tudja, miért haragszik rá, de úgy érzi, majd bekapja!
– Az érzetnek nincs alapja!
– De hisz a tanító néni: macska!
Börcsök Mária: Az állatiskola előtt