Benedek Elek: Adj isten, jó reggelt!
Köszönjenek másnak mélyen meghajolva,
Nem irigylem tőle,
Kezitcsókolommal, akár kisztihanddal:
Nem kérek belőle.
Ahogy nekem köszön az én kis Évikém,
Nincs olyan szép nóta.
Fecskeként csicsergi: adj Isten, jó reggelt,
Édes nagyapóka!
Borulhat az égre gyászfekete felleg,
Mikor a nap felkel,
Én nekem úgy tetszik, egész világ ragyog,
Mindig szép a reggel.
Megszépíti nékem ezüstös hangjával
Egy madárfióka,
Amint elcsicsergi: adj Isten, jó reggelt,
Édes nagyapóka!
Reggel, délben, este, mindegy Évikének:
Egy a köszönése,
Habár elárulja, hogy másként is tudná,
Hamis nevetése.
Este is jó reggelt! ő már így szokta meg
A szép tavasz óta,
Hát csak elcsicsergi: adj Isten, jó reggelt,
Édes nagyapóka!
Ezerszer halljam bár, soha meg nem unom,
Örökké hallgatnám,
Kedves köszönését, édes csicsergését
Semmiért sem adnám.
Hát még mikor csattan nevetős ajkárul
Édes meleg csókja!
Kerek e világon nincs több ilyen boldog
Édes nagyapóka!
Csicseregj, csicseregj én szép gyöngyvirágom,
Kertem ékessége!
Csicseregj, Csicseregj én öreg szívemnek
Kedves büszkesége!
Szép a köszönésed, szép is, meg magyar is
Le ne szokjál róla!…
Halljam, amíg élek: adj Isten, jó reggelt,
Édes nagyapóka!
Benedek Elek: Adj isten, jó reggelt!