Arany János: SZONDI KÉT APRÓDJA
Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
| Tetején lobogós hadi kopja. |
Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
| Ali győzelem-ünnepet űlet. |
„Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
| Odaillőt egy huri nyakra!” |
„Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
| És pengeti, pengeti, sírván.” |
…S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
| Meg nem marad itt anyaszülte. |
„Szép úrfiak! immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér’ zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
E kopja tövén nincs mér’ zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
| Odalenn vár mézizü sörbet. -„ |
Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
| Egyenest oda fog folyamodni. |
„Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma.
Jó illatu fűszer, és drága kenőcs…
Mit csak terem a nagy szultán birodalma.
Jó illatu fűszer, és drága kenőcs…
| Ali győzelem-ünnepe van ma!” |
Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
És pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
| Töri Drégel sziklai várát. |
„Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszinü kaftán,
Szél zendül az erdőn, – ott leskel a hold:
Immár födi vállát bíborszinü kaftán,
Szél zendül az erdőn, – ott leskel a hold:
| Idekinn hideg éj sziszeg aztán!” |
A vár piacára ezüstüt, aranyt,
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
Harcos paripái nyihognak alant:
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
Harcos paripái nyihognak alant:
| Szügyeikben tőrt keze forgat. |
„Aztán – no, hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hős Ali temette;
Itt nyugszik a halmon, – rövid az eset -;
Zászlós kopiával hős Ali temette;
Itt nyugszik a halmon, – rövid az eset -;
| Zengjétek Alit ma helyette!” |
Két dalnoka is volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
Nem hagyta cselédit – ezért öli bú –
Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
Nem hagyta cselédit – ezért öli bú –
| Vele halni meg, ócska ruhába’! |
„S küldött Alihoz… Ali dús, Ali jó;
Lány-arcotok’ a nap meg nem süti nála;
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
Lány-arcotok’ a nap meg nem süti nála;
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
| Fiaim, hozzá köt a hála!” |
Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
| Kelevéze ragyog vala balján. |
„Rusztem maga volt ő!… s hogy harcola még,
Bár álgyúgolyótul megtört ina, térde!
Én láttam e harcot!… Azonban elég:
Bár álgyúgolyótul megtört ina, térde!
Én láttam e harcot!… Azonban elég:
| Ali majd haragunni fog érte.” |
Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
Kő módra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
Kő módra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
| Diadallal várta be végét. |
„Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dícséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
Dícséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
| És börtöne kész Ali úrnak.” |
Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
| Ki miatt lőn ily kora veszte! |
(1856 jún.)
Arany János: SZONDI KÉT APRÓDJA