Petőfi Sándor Levél Arany Jánoshoz
- Meghaltál-e? vagy a kezedet görcs bántja, imádott
- Jankóm, vagy feledéd végkép, hogy létezem én is?
- Vagy mi az ördög lelt?… híred sem hallja az ember.
- Hogyha magába fogadt az öröklét bölcseje, a sír:
- Akkor béke veled, legyenek szép álmaid ott lenn,
- Feddő kérdésem nem fogja zavarni nyugalmad,
- Hogy mi okért hallgatsz? mért késel szólni levélben?
- Hogyha pedig görcs bánt, menj a patikába, s iparkodj
- Meggyógyulni, fiam, s aztán írj rögtön, azonnal.
- S ha feledél engem? ha barátod volna feledve?
- Dejsz ugy, öcsém, vessz meg, kívánom tiszta szivembül.
- Te mikoron nevedet keblem mélyébe leírtad,
- Mit tettél, tudod azt? gránitsziklába acéllal
- Vágtál életen át múlás nélkűli betűket;
- Hát én? én nevemet karcoltam volna homokba,
- Melyet, névvel együtt, egy hó szellője is elfúj?
- Megköszönöm, ha netán így van… no de elhiszem inkább,
- Hogy rosz verseim is vannak, mint hogy te feledtél.
- Lomha vagy, itt a bibéd; restelsz, mint jó magam, írni.
- Kérlek, hagyd nekem a restséget, légy te serényebb,
- Lásd, nekem úgy illik, (s oly jólesik!) úgye lemondasz
- Róla, ha én kérlek! – Hah, máris látlak ugorni,
- Mint ragadod nyakon a tollat, mint vágod az orrát
- A tintába, miként huzod a sok hosszu barázdát
- A papiron, ringy-rongy eszméket vetve beléjök…
- Mert ne is írj inkább, hogysem bölcs gondolatokkal
- Terheld meg leveled s gyomrom, mert semmi bolondabb
- Nincsen, mint az okos levelek, s én iszonyuképen
- Irtózom tőlök; tán mert én nem tudok olyat
- Kompónálni, azért. Ez meglehet. Ámde hogy úgy van,
- Esküszöm erre neked túróstésztára, dohányra
- És mindenfélére, mi csak szent s kedves előttem. –
- Drága komámasszony, kegyedet kérem meg alássan,
- Üsse agyon férjét és szidja meg istenesen, ha
- Még ezután sem fog nekem írni az illyen-amollyan.
- Irjon mindenről hosszan, de kivált, ha kegyedről
- Ir röviden, haragunni fogok majd hosszu haraggal.
- El ne feledje a barna Lacit s a szőke Julist, e
- Kedves gyermekeket. Hát a kert hogy van, amelynek
- Rózsáin szemeim sokszor függének, amíg a
- Messzeröpűlt lélek hívemhez vitte szerelmét?
- És a csonka torony, mely a harcoknak utána
- Most szomorún hallgat gyér fű-koszorúzta fejével,
- S várja jövendőjét, mely lábát ráteszi, s akkor
- Összeomol, mint a koldús, ha kikapja kezéből
- A mankót a halál… áll még a gólya fölötte,
- Méla merengéssel nézvén a messze vidékbe?
- Mindenről akarok, mi nekem kedves vala, tudni.
- Jártam azóta dicső szép tájakon, ámde tiétek
- Mindig eszemben volt, bár nincs mit rajta csodálni;
- A veletek töltött kor tette szivemben örökké.
- S jártam azóta magas fényes paloták körül, ahol
- Minden, minden nagy; gazdáik lelke kicsiny csak…
- Akkor eszembe jutott alacsony hajlékotok, ebben
- Mind kicsinyecske, de a gazdának lelke nagy és szép! –
- Ejnye, mi a fene lelt engem, hogy szembe dicsérek?
- Most veszem észre, hohó! mind, amit mondtam, hazugság,
- Csúnya hazugság volt. Le akartam csak kenyerezni
- A nótáros urat, hogy… hogy… majd beszerezzen
- Bakternek vagy kondásnak falujába, ha e szép
- Hívatalok valamelyike meg fog ürűlni idővel.
- Hja, nekem is hozzá kell látnom végre, barátom.
- Házasodom, tudod azt, s tudod azt is, hogy jövedelmet
- Dús uradalmam nem hullat zsebeimbe, mióta
- Századik édesapám eladá vagy meg se’ szerezte.
- S így az eléléshez nincsen mód, nincs! hivatal kell.
- Meghajtom fejemet, szépen mosolyogni tanúlok,
- Nyájas szófogadás, kígyó-csúszásu hizelgés
- Lesz kenyerem (s zsíros kenyerem)… hah, lesz a kutyának,
- Nem pedig énnékem! pusztán a gondolat is már
- Lángfelhőket idéz véres szemeimnek elébe,
- És szívem tombol, mint a harmadfü csikó, ha
- A pányvás kötelet legelőször dobja nyakába
- A pásztor, hogy a ménesből kocsirúdho’ vezesse.
- Nem a tehertől fél, amelyet húznia kell majd,
- Nem! hanem a hámtól, mely korlátozza futását.
- És amit így elveszt, azt nem pótolja sem abrak,
- Sem pedig a ragyogó szerszám. Mit néki az étel
- S a hiu fény! megelégszik ő a pusztai gyeppel,
- Bármi sovány, s a záporesők szabad égnek alatta
- Verhetik oldalait s a bozót hadd tépje sörényét,
- Csak szabadon járjon, csak kergethesse tüzében
- A sivatag viharát s a villám sárga kigyóit – –
- Isten hozzátok! lelkem múlatni szeretne
- Még veletek, kedves hiveim, de az elragadó szél
- Képzeletem százrétü vitorlájába beléfújt,
- Szétszakad a horgony, fut gályám, elmarad a part,
- S ringat habkarján a látkör nélküli tenger,
- És mig az orkán zúg, s a felhők dörgenek, én a
- Lant idegébe kapok, s vad tűzzel zengi el ajkam
- Harsány himnuszodat, százszorszent égi szabadság!
- Szatmár, 1847. augusztus 6.
Petőfi Sándor Levél Arany Jánoshoz
Versek gyerekeknek – gyerekversek