Lénárth Mária: Mikuláseste
Kicsi őz az erdő szélén ugrált,
mikor észrevett egy idáig sosem látott csodát.
Szán repült, tán nem is a csapáson,
hanem csak egy csillogó, ezüstös sugáron.
A szán előtt a rénszarvasok vidáman ugráltak,
de amikor a kicsi őzt meglátták, egy pillanatra megálltak.
A szánon ősz apó ült, kinek piros volt a hidegtől az arca,
bár a legtöbbjét a fehér szakáll nagyon eltakarta.
– Kicsi őz, mit szeretnél tőlem?
Tán nincs elég szépség az erdőben?
– Van sok szépség, de ahova mégy, ott szeretnék ugrálni,
ahova a zsákod viszed, azt szeretném látni.
– Ha ez a kívánságod, teljesítem gyorsan,
ugorj fel a szánra, megyünk hamarosan.
És a kis őz ezen az éjszakán az emberek ablakában állva
nézte, ahogy a Mikulás ajándékot tesz a gyerekek csizmájába.
Fáradtan ért haza reggel az erdőbe,
és ameddig a csillagok integettek lemenőben,
két lábára hajtotta a fejét,
és álmában látta az ébredő gyerekek örömét.
Lénárth Mária: Mikuláseste