Kobrehel Károly: A csacsi oroszlán
Egyszer egy csacsinak
Egy kicsi csacsinak
– Azaz, hogy nem is volt
Ő olyan kicsike,
A csacsi iskolát
Már rég elvégezte. –
Szóval a csacsinak
Nagy ötlete támadt,
El is mondta mindjárt
Az apukájának.
"Hogyha én nagy leszek"
Kezdte a kis csacsi
"Én nem szamár leszek,
Én inkább oroszlán
Akarok majd lenni!
Rám terhet nem raknak,
Bottal rám nem ütnek,
Hátamra se ülnek,
Én majd úgy csinálok,
Mint az oroszlánok
Egy nagyot ordítok,
S állatok, emberek,
Mind-mind megrémülnek!"
Apukája se volt
Ma született buta,
Hisz ő volt a vidék
Legnagyobb szamara!
Oly nagy volt tudása,
Jobb ha nem is mondom
Hol volt bejárása,
S hogy igazán kiknek
Volt a tanácsosa...
Fiának nagy tervét
Végig is hallgatta
S bölcsen mosolyogva,
Jelezte, hogy mindent
Nagyon jól megértett
S "iá, iá, iá!"
Kezdett válaszába.
"Csacsi vagy te fiam,
Nem jó ez az ötlet,
Nem olyan már mint volt
Valamikor régen
Az oroszlán élet.
Mások az emberek
Mint régi időkben.
Ha oroszlán lennél
Ketrecbe tennének,
S ha nem sikerülne
Akkor lelőnének,
S lenyúzott bőrödet
Fölhasználnák dísznek,
Hacsak nem szőnyegnek..."
De nem rendült ám meg
Csacsi bátor lelke,
Oroszlánnak bőrét
Csak magára vette!
Feszült rajta itt-ott
Akár egyet is csak
Begombolni hasán
Nem tudott egy gombot.
Oroszlán bőréből
Lába is kilógott,
Füle kikandikált,
Nem látott még senki
Oly furcsa teremtést,
Olyan nagy oroszlánt.
(Mert ugyan szamárnak
Nem volt még elég nagy,
-- Ahhoz föl kell nőni... –
De egy oroszlánnak
Túl nagy volt a csacsi...)
De nézzük mi történt
Az ottlévők között?
Lett ám nagy ijedtség,
Fejveszett rémültség!
A legbátrabbnak se
– Ha volt köztük olyan –
Nem hallhattad szavát
Mind csak egyre gondolt
Hogyan menthetné meg
A saját irháját
És csak egyre iszkolt!
Nem is nézte útját,
Mind úgy szedte lábát.
Ha hiszitek, ha nem
Oly nagy fölfordulás
Lett, hogy én se láttam
Ki volt aki mégis
Eképpen kiabált:
"Fusson ki merre làt!
Mi szörnyű óriás!
Fölfal mindnyájunkat,
Ez éhes oroszlán!
Mentse ki-ki magát!"
No de rajtam kívül
Valaki is ottan
A futásra hívást
Aligha hallotta,
De nem is volt szükség
Senkinek a szóra,
Rohant ott mindenki.
Kobrehel Károly: A csacsi oroszlán