Sulyok József: MADÁRIJESZTŐ
Gábor gazda egy nagy karót
leütött a földbe,
rácsavart egy rossz takarót,
megkötötte körbe.
Két keze lett seprűnyélből,
feje marék szalma,
rossz kalap lett tökfedője,
szeme két kis alma.
Zsákdarab lett a nyaksála,
rossz krumpli az orra,
vállára tett tarisznyája
lenvászonból varrva.
Lyukas lábas lába mellett,
lapulevél fedő,
estére már készen is lett
a madárijesztő.
Gábor gazda mikor végzett,
meg is elégedett.
- Madár nem megy a vetésre!
Azzal dicsekedett.
Egy dolgot ő nem is sejtett,
tévedett egy jó nagyot.
Szívet, amit kifelejtett,
bábu kitől is kapott?
Nem mástól, mint jó tündértől,
aki éppen arra járt, súgta:
- Védd meg, fagytól, dértől,
az itt élő, sok madárt!
Bábu szólt is: sárgarigók
gyertek a kalap szélére,
verébfiak ugra-bugrók,
a kabátom zsebébe!
Tarisznyámat használjátok
búvóhelyül, gerlicék.
Szalma fejem fészketekül
fogadjátok, széncinkék!
Harkály, pihenj meg vállamon,
fácánkakas, bújj mögém,
pacsirta, ülj a lábason,
varjúhad, röpülj fölém!
Seregélyek víg csapata
röpködd körbe kertünket,
billegetős farkú szarka
tánccal vidítsd kedvünket!
Bagolyé a seprű kezem,
hónom alá, denevér!
Látjátok, hogy kicsi helyen,
ennyi madár hogy megfér?
Úgy éltek ők kint a réten
együtt, mint jó testvérek,
rongybábutól már nem féltek,
ruhájában elfértek.
Hanem egyszer Gábor gazda
kisétált a határba,
rájött, hogy a tákolmánya
társra lelt sok madárba.
Nem vált be a karólábú,
nem is lett az rémisztő,
madárbarát lett a bábú,
és nem madárijesztő.
Mérge elszállt, jót nevetett,
majd szólt: - Egy madár se féljen,
legfontosabb a szeretet,
ember, állat békén éljen!
Sulyok József: MADÁRIJESZTŐ