Albert Erzsébet: Hódmese
A hód hódol hódolattal
ékes rímes mondolattal
hódleánykát ölelő karral
hódít tódít hódeszkázik
olykor-olykor felbucskázik
hódító mosolya szikrázik.
A hód bókol hódolattal
kedveskedő mozdulattal
a legnagyobb jóindulattal
segíti a lánykát szépen
átvezeti sebes vízen
nehogy egy kövön félrelépjen.
Vezeti őt mezőn réten
végül a szép holdas éjen
hódvárába hívja szelíden.
Reggel aztán a hódvárat
javítgatják gödröt ásnak
mindig segítenek egymásnak.
Gátat építnek a víznél
a védelem bizony elkél
sok kicsi hód majd ott evickél.
Csapkod már hat kis hódfarok,
ennivaló kell ám, de sok!
Hódapu, hódanyu, hozzatok!
Vízi világ közepében
gátjuk váruk védelmében
a hódcsalád él békességben.
Egymásra ők jól vigyáznak,
elmondom minden királynak:
ne kelljen a hódprém palástnak!
Albert Erzsébet: Hódmese