Bella István: A zöld pizsamabéka
A zöld pizsamabéka
egy paplanban lakik,
s akármi fura, néha
mindent bepaplanít.
Ilyenkor zöld a párna
és zöld a lepedô,
zöld lesz a kék ég, a sárga,
s a fehér is zöldellô.
A zöld pizsamabéka,
ha alszik, csupa sás
a sötét is, kikél a
zöldpuha szuszogás,
bicikliküllôk árnya
forog a falakon,
mintha a nap hintálna
a tükrös habokon.
A zöld pizsamabéka
magát elfeledi,
a hold, a langaléta,
kis létrát hoz neki,
s ô úgy megy azon égig,
törékeny léceken,
ahogy az ember végig
a vékony éveken.
A zöld pizsamabéka
jósolni is szokott:
jó idôt, margarétamezôt,
meg jó napot,
annak, ki komor felnôtt,
varázsolt éghabot
borotválkozni felhôt,
buborékpamacsot.
A zöld pizsamabéka
jósolna még sokat,
de hajnalra elég a
lajtorjahold foka,
álma egyre fehérebb,
nagyot bukfencezik,
kuruttyol még, felébred,
kislánnyá változik.
Bella István: A zöld pizsamabéka