Péczeli József: Nyúl, békák
Egyszer egy nyulacska éjjeli fektében,
Boldogtalan sorsát forgatta eszében
Mely nagy gonosz úgymond a félénk természet!
Sem a fényes hajnal sem a napenyészet
Nem adhat énnékem semmi nyúgodalmat,
Minden órán várnom kell új viadalmat.
Ha alszom is, nyitva tartom szemem héját,
Vigyázom a vadászt, a sast és a héját,
Mely boldogtalanok azok, kik így élnek!
Minden zördüléstől rettegnek és félnek.
Mindazáltal látom hogyha szólni merek,
Hogy majd szintúgy mint én félnek az emberek.
Azonban egy vadász egész erejéből,
Ordít s a szegény nyúl kiugrik fektéből.
Futtában csakhamar jut egy tó partjára
Ahová a békák kiültek tanyára.
Kit is látván ezek mindjárt nyakra-főre
Ugrottak a tóba, kiki jóelőre.
Örömmel szemlélte a nyúl ugrásokat;
Én is ijesztek hát azt mondja másokat,
Én vagyok ezeknek félelmek királya,
Nincs hát ki magának mássát ne találja.
Péczeli József: Nyúl, békák