Romhányi József: MARHALEVÉL
Egy tehén szerelmes lett a szép bikába,
Minden vad bikának legvadabbikába.
Vonzalmát megírta egy marhalevélben,
Nagyjából ekképpen:
- Hatalmas Barom!
Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom.
Tudom, mily elfoglalt, milyen nagyrabecsült ön,
Mégis tollat ragadott csülköm,
Hogy amit a marhanyelv elbõgni restell,
Így adjam tudtára, Mester!
Ön, ismervén jól a tehénszív rejtelmét,
Tudja, hogy nem minden a napi tejtermék.
Amíg szorgalmasan duzzasztom tõgyemet,
Gondolatom egyre ön körül õgyeleg.
Múúú! Minden bikák közt legelõkelõbb!
Midõn megláttam a legelõ elõtt,
Elpirultam, elsápadtam, vágy reszketett
felsálamban,
S úgy éreztem, kéj oson
Keresztül a rostélyoson.
Múú, hogy forrt a vér szívembe',
Hogy tódult a bélszínembe!
Az a perc, mit ön velem tölthet maholnap,
Megrázza egész pörköltnekvalómat!
Ám míg önrõl ábrándozom kérõdzve,
Vad féltés ül a szívemig férkõzve,
és átjárja ó, mind a kín
Velõscsontom, mócsingjaim.
Már bánom e merész vágyat,
Hisz ön büszke tenyészállat
Csupa gõg, mely után egész tehéncsorda bõg.
De ne féljen Bikaságod!
Ha nem szeret, félreállok.
Nem fog látni levert búsnak,
Mert beállok leveshúsnak.
Ám, ha mégis kegyes szívvel veszi e levelet
és megszánja az önért égõ tehenet,
Válaszoljon hamar rája,
üdvözli önt a marhája.
Ím a levél. Ráírva a kelte.
Az úton a posta elõtt le is pecsételte.
De a postáskisasszony nem vette fel...
Romhányi József: MARHALEVÉL